A kreatív játékoknak napjainkban különleges jelentősége van, természetesen csak azoknak a szülőknek a szemében, akik nem szeretnék, hogy gyermekük sivár lelkivilággal, vagy éppen birkaként éljék le az életüket. Ezek a szavak, lehet, hogy első hallomásra durvának tűnnek. De ha jobban belegondolunk abba, hogy a játékok többsége is egyre inkább az egyszerűség felé törekszik a könnyebb érthetőség érdekében, és hogy a kreativitás kivesző félben van a játékok világában is, csakúgy, mint az élet egyéb területén, akkor talán érthető, hogy miért foglalkozunk az alábbiakban a kreatív játékokkal, vagyis egészen pontosan fogalmazva a kreatív játékok pozitív hatásaival a gyermekek szellemi fejlődésére nézve.
Akik szerették, vagyis pontosabban fogalmazva a mai napig szeretik az Oroszlánkirály történetét, azok minden bizonnyal szívesen fogadnak egy olyan Disney puzzle játékot, amelyben megelevenedik maga, az Oroszlánkirály. Mivel a játék gyártói elsősorban a kisebb korosztályt célozták meg ezzel a kirakós játékkal, ezért az Oroszlánkirályos puzzle játékok között talán a 24 darabból álló játék tekinthető a legnépszerűbbnek.
A GEOMAG játékokat a svájci Geomagworld SA gyártja, amely cégnek több mint 30 éves tapasztalata van a mágneses építőjátékok terén. Az első mágneses játékukat 1998-ban mutatták be a piacon, azóta pedig számos új terméket vezettek be, többek között a GEOMAG Education, köznapi nevén csak simán GEOMAG játékokat, amelyek egyrészt az oktatásban, másrészt otthoni minőségi szórakozásban „találta meg a helyét”. A cég székhelye Svájcban, a Ticino kantonban található, de termékeiket világszerte forgalmazzák, ma már több, mint 70 országban. A Geomagworld SA magas minőségi standardok szerint gyártja a GEOMAG játékokat, így termékeik a legmagasabb biztonsági szabványoknak megfelelően készülnek.
Ki ne álmodozna arról, hogy hatalmas óceánjáró hajóval szelje a tengerek és óceánok vizeit? Valahogy, ki tudja miért, az óceánjáró hajók mindig a luxust, a fényűzést juttatja eszébe az embereknek. Persze ez sem véletlen, hiszen megannyi világsztár, sportolók és zenészek, színészek és cégvezetők is gyakran mutatkoznak óceánjáró hajókon. Nem csoda hát, hogy ahogy a felnőttekét, úgy a gyerekek fantáziáját is alaposan megmozgatja egy-egy óceánjáró hajó. A Teamsterz játékok éppen az ilyen fantáziák kézzelfoghatóságát valósítják meg, amelyek remek kikapcsolódást nyújtanak elsősorban a 3-10 éves korosztály részére.
A bohócokat általában szeretik az emberek. Általában. Akiknek ellenérzéseik vannak a bohócokkal szemben, azok általában azt a kifogást fogalmazzák meg velük szemben, hogy valójában nagyrészt szomorú szemű bohócokkal találkoztak csak a cirkuszokban. Ezt az érzést leginkább talán az állatkertben lévő állatokéhoz lehet hasonlítani, ahol az emberek többsége „örömködve” sétálgat, am vannak, akik ott is inkább az állatok szomorúságát látják. És igazuk van, sajnos. De persze ettől függetlenül a bohócok évszádok óta nagyon sok mosolyt csalnak az arcokra, éppen ezért érdemes kicsit e jelenség mögé nézni. Vajon mi a titkuk a bohócoknak?
A játékok nemcsak szórakoztató időtöltést nyújthatnak, hanem segíthetnek fejleszteni és karbantartani különböző készségeinket és képességeinket. A képességfejlesztő játékok olyan játékok, amelyek célja a kognitív, szellemi és motoros képességek fejlesztése. Ezek a játékok különböző területekre fókuszálhatnak, ilyen pl. a logika, a memória, a probléma megoldás, a matematika vagy akár a kreativitás.
A játék az egyik legfontosabb módja annak, hogy a gyerekek szabadon kifejezhessék képzelőerőjüket, és közben fejlesszék kognitív és motoros képességeiket. A Brio 30120 Bohóc építőjáték a kreatív építészet és a vidám játék egyedülálló kombinációját kínálja, amely a gyermekek számára garantáltan felejthetetlen élményt nyújt. Ebben a cikkben megismerkedünk a Brio Bohóc építőjáték előnyeivel, annak jellegzetességeivel, és azt is megtudhatjuk, hogy kik számára ajánlott ez az izgalmas és tanulságos játék.
Ez a különleges játék nem csak szórakoztató és izgalmas, hanem segít tudatosabbá válni a környezeti odafigyelés terén is. A robot karakter lenyűgöző funkciókkal rendelkezik, amelyekkel fejlesztheted a kreativitásodat és finomíthatod az ügyességedet. Vegyük közelebbről szemügyre az EcoBot előnyeit és annak sajátosságait, valamint hogy kiknek ajánljuk ezt a kivételes játékot.
A Playmobil már évtizedek óta a gyerekek kedvenc játékai közé tartozik, és nem véletlenül. Az aprólékos részletekkel és változatos témákkal rendelkező Playmobil készletek egyedülálló játékélményt kínálnak a fiúknak és lányoknak egyaránt. Az egyik izgalmas és népszerű sorozatuk a "Keleti Harcos", amely a történelmi kalandok iránt érdeklődő gyerekek számára nyújt különleges élményt. Ebben a cikkben bemutatjuk a Playmobil - Keleti Harcos játék előnyeit, ajánljuk a játékot és feltárjuk a játék sajátosságait.
A gyerekeknek szánt bútorok és játékok kombinációja mindig nagy sikert arat a kicsik körében. Az egyik ilyen kreatív és izgalmas lehetőséget kínál a Bino Kis Fotel - Kalózok. Ez a különleges fotel nem csak kényelmes ülőhelyet biztosít, hanem a fantáziát is szárnyalásra készteti, hiszen egy élethű kalózhajó kialakításával ötvözi a játék és a pihenés élményét. Ebben a cikkben bemutatjuk a Bino Kis Fotel - Kalózok előnyeit, ajánljuk a játékot és részletezzük a játék sajátosságait.
Ezek a cookie-k elengedhetetlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és ezért nem kapcsolhatók ki.
A böngésződben beállíthatod a sütik blokkolását vagy az azokra való figyelmeztetést, de ebben az esetben előfordulhat,
hogy az oldal bizonyos részei nem működnek megfelelően.
Az oldal további használatával elfogadod ezen – a weboldal működéséhez feltétlenül szükséges – cookie-k használatát.
Statisztikai-, teljesítmény sütik
Ezen sütik segítségével összegezzük az oldalunkon történő látogatásokat és a forgalom forrásait, hogy ily módon mérjük
és javítsuk az oldalunk teljesítményét. Ezek a sütik segítenek nekünk meghatározni a legnépszerűbb és legkevésbé népszerű
aloldalakat. A sütik által gyűjtött információk aggregáltak, összesítettek, ezért anonimak. Amennyiben nem engedélyezed
ezen sütik használatát, nem értesülünk róla, hogy felkerested az oldalunkat.
Marketing sütik
Ezen cookie-k hirdetési célú és közösségi média sütik. Ezen sütiket hirdetőpartnereink helyezik el az oldalunkon keresztül.
Ezeket a sütiket a vállalatok az Ön érdeklődési körének megfelelő profil felállítására és ahhoz illeszkedő hirdetések
megjelenítésére használhatják más oldalakon. A működésük során ezek a sütik nem tárolnak közvetlenül személyes adatokat,
de egyedileg azonosítják a böngészőt és az eszközt. Amennyiben nem engedélyezed ezen sütiket, nem élvezheted a célzott
hirdetéseket a különböző weboldalakon.
Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.